FN4 Program első részletek

halakHosszas agyalások és egyeztetések vannak már a hátunk mögött, és még nem kevés további vár ránk. Úgy döntöttünk azonban, hogy nem várunk tovább, hanem publikáljuk az első programmorzsákat, hogy Ti is rákészülhessetek lelkileg és szellemileg a Napra.

Lesznek megint interaktív beszélgetések, amit idén is Novák Péter moderál, de besegít a Momentán Társulat is. A beszélgetőpartnereket folyamatosan frissítjük az Arcok FN4 és a Program FN4 menüpontok alatt.

A szüneteket most is egy órásra tervezzük, hogy az idén is érdekesnek ígérkező kiállításra és további aktivitásokra is legyen időtök.

Lesznek természetesen díjátadók, úgy mint FN4 legek, hello holnap! sajtódíj és FN4 pályázati díjátadó, és a lazításnak is teret adunk, amihez az Anselmo Crew és a Brains adja majd a hangulatot.

Ismerkedjetek a programmal és ne felejtsetek el regisztrálni – a részvétel a regisztráció fejében idén is ingyenes!