FN7 önkéntesek jelentkezését várjuk

volunteer

Hagyományainkhoz híven idén, az FN7-en is önkéntesek segítségével tervezzük megoldani a helyszíni szervezési feladatokat, mint pl. a résztvevők útbaigazítása, segítségnyújtás az információs pultokban, résztvevők regisztrálása, stb. Az önkéntesek munkájára a programok kezdetétől, kb. 9 órától az afterparty kezdetéig, kb. 20 óráig számítunk.
Ha részese lennél őrült csapatunknak, komolyan segítenél (ami felelősséggel is jár), akkor kérjük, hogy dobj nekünk egy jelentkezést augusztus 31-ig az email címünkre ([email protected]).

Amit nyújtani tudunk:

  • 27-én reggeltől estig munka kevés szünettel
  • étel-ital ellátás – ahogy a miénk is
  • egy fenntarthatósági napos póló, limitált szériaszámmal ;)
  • egy közösségi élmény, jó esetben „megcsináltuk!” felkiáltással

Akiket várunk:
olyan jelentkezőket, akik az önkéntesség lényegét értik és felelősen tudják vállalni, hogy ezen a napon odateszik magukat egy sikeres rendezvény érdekében.

Jelentkezés emailben a következők alapján:

  • tárgy: FN7 önkéntes
    (ezt azért kérjük, mert nagyon sok emailt kapunk, de nem szeretnénk, ha elkallódnál)
  • motiváció: pár mondatban írd le, hogy miért jelentkezel, milyen tapasztalatot szeretnél szerezni
  • poszt: jelöld meg, hogy mihez értesz, miben segítenél szívesen
    (nem ígérjük, hogy sikerül, de megpróbálunk olyan posztot találni, ami a legalkalmasabb, aztán az élet ezt még átírhatja)

    • regisztrációsok, akik minden érkezőt regisztrálnak és karszalagoznak
    • információsok, akik a teljes programot betéve tudják, és eligazítják a látogatókat
    • mikrofonos segítők a szekcióbeszélgetések alatt a hallgatóság soraiban, akik gyorsak és közlékenyek
    • vendégkísérő, aki illusztris vendégeinknek segítenek az eligazodásban
    • fotós, akinek van gépe és jó szeme, hogy az élményeket azonnal megörökítse és megoszthassuk
    • social media segéd, aki a facebookban és az instagramban jártas
    • aktivizáló, animátor, aki jó kommunikációs készséggel segíti a vendégeket aktivizálni
    • FN7 pályázatos, aki vigyáz az alkotásokra és segíti a látogatókat kiválasztani a nekik tetsző közönségdíjra érdemes művet
    • bármi, ami a program csiszolása során felmerül
  • elérhetőségeid: név, email cím és mobilszám